Szeptember 15.

Egész éjszaka forgolódtam, mert egyszerűen nem tudtam aludni. Inkább a plafont tanulmányoztam, mintha az olyan érdekes lenne.

Azon gondolkoztam, hogy annyi évig legjobb barátok voltunk Vicával és akkor egy ilyen hülyeség miatt, miért legyen vége mindennek? És ott van Brigi is… Nem kérheti, hogy válasszak a két legjobb barátnőm közül, mert nem tudok.

Nagyon féltem a mai naptól, mert nem tudtam, hogy Brigi és Vica hogyan fognak állni hozzám. Ilyesfajta gondolatokkal a fejemben indultam el a suliba.

      - Sziasztok! – köszöntem úgy, mintha minden tök rendben volna.

      - Szia! – köszönt mindenki egyszerre.

      - Baj van? – kérdezte Zoli.

 Ő volt az egyetlen, akinek feltűnt, hogy én meg sem szólalok, csak a cipőm orrát nézem.

       - Nem! Minden a legnagyobb rendben van! – válaszoltam flegmán.

 Aztán feltűnt, hogy Brigi nincs itt. Csalódottan sóhajtottam egyet és felmentem a terembe.

 Amikor beléptem, meglepetésemre Brigi ott ült a helyén (mármint nem a rendes helyén mellettem, hanem egyel mögöttem, Vica helyén) és az ablakon kinézve zenét hallgatott.

       - Szia! – köszöntem, de hiába. Ő csak rideg tekintettel végig mért és újra elfordult. Hát kösz… - Most meg mi a bajod?? – kérdeztem és kezdtem egy kicsit ideges lenni.

       - Neked az nem mindegy? – vágta rá flegmán. Na jó, azt még eltűröm, hogy duzzog vagy valami, de nem kéne ilyen bunkónak lennie velem. Én igazából nem is csináltam semmit.

       - Te teljesen meg vagy hibbanva? A barátnőm vagy, még szép, hogy érdekel, mi van veled! - mondtam és így is gondoltam, csak hát ezt ő most nem nagyon értékelte vagy nem is akarta.

       - Nem, nem vagyok a barátnőd! Eddig azt hittem, hogy igen, de tévedtem. – mondta, majd gúnyosan elvigyorodott. – Miért nem kérdezed meg Vicát, hogy mi van vele? Hmm?

Na jó nekem ebből elég.  Tőlem gondolhat bármit, de jobb lesz, ha megpróbálja feldolgozni, hogy Vica a barátnőm. Mert nehogy már, azért, mert neki valami nem tetszik, én érezzem magam rosszul. Ez így nem mehet tovább.

       - Nekem ebből elegem van! Gondolj, amit akarsz! Én téged egy jó fej lánynak ismertelek meg és úgy látszik én is tévedtem veled kapcsolatban! – emeltem fel a hangom és indultam volna ki a teremből, amikor észrevettem, hogy már nem csak ketten vagyunk. Az osztály fele csodálkozva és kíváncsian nézett hol rám, hol Brigire. Aztán az ajtóban megpillantottam Vicát is, aki gondolom az egészet hallotta, mert aggódva nézett engem.

       - Mi van itt? – kérdezte Máté döbbenten.

       - Semmi! Mi lenne? – vágtam Máté fejéhez, kimentem a teremből. Egyenesen a mosdóba siettem, hogy megmossam az arcom és, hogy egy kicsit lenyugodjak. Aztán amikor az órámra pillantottam, riadtan kaptam a fejemhez. Már vagy húsz perce megy az óra. Gyorsan összeszedtem a cuccom és az osztályba siettem. Belépve mindenki egy emberként fordult felém és már megint azzal a fura arckifejezéssel néztek rám, mint amikor Brigivel veszekedtem és ezzel nem tudtam mit kezdeni.

       - Elnézést a késésért! – dörmögtem és már indultam volna a helyemre, de a tanárnő megállított.

       - Nocsak, nocsak, Bianka!  Végre visszataláltál a terembe? – kérdezte Orsós tanárnő.

       - Ahha! – vontam meg a vállam, mivel annyira nem izgatott, hogy késtem az óráról.

       - A táblához. Most! Az eddig tanult anyagot mond fel!

Unottan battyogtam ki a táblához. A legtöbb kérdésre természetesen nem tudtam a választ. Mer mér is tudnám, amikor tegnap még ki se nyitottam azt a rohadt könyvet? Orsós adott egy gyenge kegyelem kettest. Mondjuk ez nekem tökéletesen megfelel, csak ne buktasson meg!

Az óra többi része csigalassúsággal telt és folyton csak az órát lestem, hogy mikor lesz már vége. Aztán végre megszólalt a csengő. Szerencsére. Szünetben fenn maradtam a terembe, mert nem akartam sem Mátéékkal sem pedig Brigivel találkozni és beszélgetni. Így inkább rajzoltam… Gondoltam, miért rontsam a többiek kedvét? Az utolsó óra számtek volt, amin Madarász tanár úr nem engedte, hogy netezzünk, de én azért felléptem Face-ra, de ahogy láttam, nem csak én tettem ezt. Majdnem az egész osztály fent volt. Meglepetésemre két új üzim volt. Az egyiket Zoli küldte. Egy link volt és írta, hogy nézzem meg, mert beszarás. A másikat meg Mátétól… ő most írt rám.

Máté: Szia! Figyelj, lehet, hogy nem állsz szóba a lányokkal,

 de azért lejöhetnél szünetre, mert így furcsa és senki nem zár

 ki téged! Te zárkózol el tőlünk! Szerintem gondolkozz el ezen…!

És lelépett… Ilyen rossz barát lennék? Összeveszek két barátommal és a többivel már nem is foglalkozok? Egész órán ezen gondolkoztam és még arra sem reagáltam, hogy Barbi egész órán nyávogott, mert Máté a haját piszkálta. (Jah és említettem már, hogy nem utálom Barbit? Igen? Nem baj, akkor elmondom még egyszer. ). Szünetben észre se vettem, hogy Máté itt áll mellettem és az arcomat fürkészi.

       - Min gondolkozol? – kérdezte.

       - Azon, amit írtál…

       - Figyelj, amit írtam, úgy is gondoltam. – nézett mélyen a szemembe, majd halványan elmosolyodott.

Igaza van, a barátaimat nem szabad elhanyagolnom.

Otthon rajzolgattam egy kicsit, amikor Ati lépett be a szobámba.

       - Szia! Mizujs? – kérdezte mosolyogva.

       - Semmi. Összevesztem Brigivel, mert féltékeny Vicára. – mondtam.

       - Értem. Figyelj, Brigi csak nem akarja, hogy a helyére lépjen valaki és azért ilyen. Meglehet érteni őt is. Szerintem gondolkozz, hogy te mit tennél, ha a helyében lennél. – adott egy puszit, majd kiment a szobámból. Hú, milyen bölcs lett az én bátyókám!

Ott maradtam a szobámba, egyedül a gondolataimmal…