Szeptember 2.

Tegnap este kicsit furcsát álmodtam. A részletekre nem nagyon emlékszem, de pár kép még bevillan. Valahogy úgy volt, hogy épp az osztályba mentem volna fel, amikor egy nagydarab srác fellökött és én estem egy nagyot. Ebben a pillanatban hirtelen Dominik bukkant fel (elég dühösnek tűnt) és elkezdett kiabálni a sráccal. Aztán odajött hozzám és megkérdezte, hogy jól vagyok e, mire döbbenten bólintottam. Erre elmosolyodott és azt mondta, ha már így jóba lettünk (nem tudom, hogy ezt miből feltételezte) elmehetnénk moziba. Ott valami akció vagy mit tudom én milyen filmet néztünk, amikor észrevettem, hogy Dominik folyamatosan engem néz. Ránéztem, mélyen a szemébe, ekkor ő közelebb hajolt hozzám és… megcsókolt. És itt már nem tudom mi történt volna, mert megszólalt az ébresztőm. Hál’ istennek! Mi a franc történik velem? Dominikről álmodok, folyton rá gondolok… ez nem lehet más, mint… Nem! Nem lehetek szerelmes egy olyan srácba, mint Dominik! Annyira, de annyira nem bírom, hogy ennyire tele van önbizalommal. Túlságosan el van szállva magától!

(az álomból)

Totál kómás fejjel kikászálódtam az ágyamból és lementem a konyhába, hogy megreggelizzek. Közben pedig azon gondolkoztam, hogy vajon mit jelenthet az álmom… Ááá tökmindegy, hisz csak egy álom, nincs jelentősége.

Mikor a sulihoz értem, egyből észrevettem Dominikékat. Nem volt nehéz… Kicsit túl sokat bámultam őket azon gondolkozva, hogy, hogy lehet egy ember ennyire magabiztos. Jó én sem vagyok önbizalom hiányos, de azért ez már túl sok! Elkaptam a fejem és felsiettem a terembe. Mikor a folyosóra értem halványan elmosolyodtam, mert már ott lehetett hallani a termünkből kiszűrődő zajt. Mondanom se kell, a fiúkkal hamar megtaláltam az összhangot. A terembe mindenki hangoskodott, a telefonokból üvöltött a rapp.  Odasétáltam a helyemre és leültem. Mosolyogva néztem körbe a terembe, amikor belépett a terembe egy ikerpár. Az egyik leült a mögöttem lévő üres székre és elkezdett olvasni (komolyan! Hogy lehet folyton olvasni? Tuti ő lesz az osztály okoskája!), a másik korán sem volt ilyen csendes. Ő egyből odament Mátéékhoz és összepacsizott velük.

      - Te, kik ezek? - kérdeztem Brigitől, aki idáig csendben zenét hallgatott mellettem.

      - Jah, ők a Horváth tesók, Zoli és Martin. Elég különbözőek, mármint személyiségben. - mondta. Igen, ez igaz, mivel Martin csendbe olvasott a helyén, Zoli meg Mátéékkal hülyült.

      - Hát az látszik. - mondtam miközben Zoliékat figyeltem, de nem sokáig, mert belépett a tanár. Már vagy tizenöt perc eltelt, amikor valaki jelentkezett.

      - Tanár nőőőő!!!- nyávogta Máté.

      - Igen?- kérdezte Orsós tanárnő.

      - Én ezt nem értem. Nem lehetne, hogy lemenjünk az udvarra?- kérdezte miközben kitépte a lapot a füzetéből, összegyűrte és elhajította. Mindenki visszafojtott nevetéssel ült a helyén.

      - Máté! Légy szíves vedd fel a papírt a földről és dobd a szemétbe! És nem megyünk sehová, amíg meg nem tanultátok az anyagot! - mondta szigorúan Orsós tanárnő.

Máté bólintott, majd miközben kisétált felvenni a papírt, odasúgott valamit Zolinak, aki erre hangosan felröhögött. Szünetben lementem a büfébe és vettem egy sajtos rudat és egy üveg gyümilevet. Az udvaron odamentem a fiúkhoz. Mellettem Brigi furcsán sokszor felkapta a fejét és alaposan körbe nézett. Már épp rákérdeztem volna, amikor hangos röhögésre lettem figyelmes. Na és vajon kik lehettek azok? Hmm… hát persze, hogy Dominikék. Épp egy szegény kissrácot aláztak meg! A szemetek!

 A következő óra matek volt megint, aztán fizika, földrajz és angol. Az utolsó órán (számteken) a tanár úr bemutatkozott és megengedte, hogy azt csináljunk, amit akarunk, mivel ez az első óra, de közölte velünk, hogy a következőn már nem netezhetünk, hanem az agyagot fogjuk venni. Kicsit hangosak voltunk, ezért Madarász tanár úr ránk szólt (nem sok sikerrel) . Mindenki FB-n lógott, ahogy én is. Aztán egyszer csak odajött hozzám Zoli.

      - Amúgy mi a teljes neved?- kérdezte én pedig mosolyogva elmondtam neki (Esztergályos Bianka). Pár perc múlva megjelent a kis piros jelzés. Mosolyogva jelöltem vissza Zolit, Martint és Mátét. Máté egyből rám is írt.

Máté: Szia!  Micsi? Hol vagy?

Én: Szia!  Rajtad nevetek és tőled jó távol!

Ami kicsit furcsa volt, mert kettővel ült mellettem.

Máté: Ne máááá…! Lógsz a suliból?

Ekkor feltette a kezét.

     - Elnézést tanár úr! Valaki lóg a suliból!- mondta, mire elröhögtem magam. Hát ez hülye!

     - Ki? Máris beírom!- mondta Madarász tanár úr.

     - Bianka! Most kérdeztem meg tőle, hogy hol van és azt írta, hogy tőlem jó távol…! - mindenki felröhögött és még Madarász tanár úr is elmosolyodott.

Amikor csöngettek felkaptam a táskám és elindultam haza. Útközben végig Mátén járt az eszem (na de nem úúúgy!! ), hogy, hogy volt képes ilyen hülyeségekre, de aztán arra jutottam, hogy nem százas a srác!