Szeptember 23.

Ma reggel boldogan keltem, mert kibékültem Vicával és együtt megyünk suliba.

       - Szia! – csuktam be a kapuajtót.

       - Szia! Hogy vagy? – kérdezte.

       - Jól… azt hiszem… Nem tudom mi lesz Brigivel és velem. Nem akarok rosszba lenni vele, de ő egyre csak távolodik tőlem… - mondtam és a suli felé közeledve egyre rosszabb kedvem lett.

A kapun belépve a tekintetem elidőzött Dominikon. Eszméletlen helyes a srác, és amilyen helyes olyan nagyképű.

       - Melyik az a Dominik? – kíváncsiskodott Vica.

       - Az a fekete hajú, deszkás cipős, bőrkabátos. – válaszoltam.

       - Tényleg baromi helyes…

       - De?

       - De nekem más jön be. – felelte szégyenlősen és fülig vörösödött.

Na ezen meglepődtem, mert Vica olyan, mint én, sose pirul el és sose jön zavarba, de most mégis ez történt. Hú, de kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az, aki tetszik neki.

        - Ki?? – kérdeztem izgatottan.

        - Öhm… hát… az titok! – felelte és közben zavartan mosolygott.

        - Hé, mi az, hogy az titok? Legjobb barátnők vagyunk!

        - … Máté… - nyögte ki nagy nehezen.

        - Idejöttök? – kiabált ide Zoli, mire mindenki felénk nézett.

        - Gyertek mááá!! – kiabált Máté is.

        - Megyünk! – mondtam és közben Vicát néztem, de nem láttam rajta, hogy ellenezné. Szóval odasétáltunk az osztályunkhoz. Közben pedig, mintha olyan érdekesek lennénk, mindenki minket nézett. Komolyan, már úgy érzem magam, mint valami filmben.

        - Sziasztok! – köszöntem mindenkinek és körbe néztem a társaságon. Mindenki ugyanazt csinálta, amit általában szokott. Brigi most sem volt itt. Aztán észrevettem, hogy Máté Dominikék felé gyilkos pillantással mered. Odanéztem és Dominik is elég utálkozó tekintettel nézett Mátéra.

        - Mi az Máté? – álltam elé.

        - Semmi! Nem szimpi a srác! – grimaszolt.

        - Ahha… – mondtam és még egyszer visszanéztem. Dominik még mindig minket nézett.

A tesi öltözőben, miközben a fehér pólómat vettem fel, hallottam, ahogy Barbi a barátnőivel beszélget.

        - Ma olyan furcsán viselkedik Dominik! – nyávogta.

        - Nem értem én sem, hogy miért! – mondta az egyik barátnője.

        - Majd kiderítem! – jelentette ki Barbi.

Tesin Molnár tanárnő fekvőket és felüléseket csináltatott velünk. Mondanom sem kell, hogy Viki és Barbi azon nyavalyogtak, hogy el fog kenődni a sminkük. Most komolyan, minek kell tesi előtt még vagy öt kiló festéket kenniük az arcukra? Szünetben lementem az udvarra és rajzolni kezdtem a fűben. Nem tudom miért, de most nem mentem oda a fiúkhoz. Hirtelen ebben a szép időben rajzolni támadt kedvem. Úgy bele voltam merülve az alkotásomba, hogy észre se vettem, amikor Máté leült mellém.     

        - Nem jössz oda hozzánk? – kérdezte.

        - Nem. – mondtam és egy pillanatra felnéztem.

        - Oké! – mondta és megfordult. – Hé! Zoli! Gyertek ide! – kiabált Máté, mire Zoliék elindultak felénk.

                                                          ***

Haza érve tanultam egy kicsit, aztán lementem anyához, mert eszembe jutott, hogy nem kérdeztem még meg a pénteki buliról.

         - Nem! – jelentette ki. Ahogy sejtettem!

Kicsit sokáig tartott, mire sikerült meggyőznöm. De voltak feltételei is.

          1. Nem ihatok alkoholt és nem cigizhetek! (kérlek, mikor cigiztem és piáltam én utoljára? Ja, én még egyiket sem próbáltam ki!)

          2. Éjfélre itthon leszek.

          3. A telefonom legyen bekapcsolva, hogy mindig el tudjon érni.

Ha ezeket betartom, akkor mehetek.

Megígértem neki, hogy betartok mindent, amit mondott.