Szeptember 24.

Hulla vagyok, egész éjjel nem aludtam, csak pár órát. Amikor pedig megszólalt az ébresztőm, legszívesebben kihajítottam volna az ablakomon, hogy utána még délig aludhassak…! De sajnos nem tehetem, mert suliba kell mennem. Kómásan kikászálódtam a kényelmes pihe-puha ágyamból és birtokba vettem a fürdőszobát.

Brigi még mindig nem áll szóba velem, pedig én mindent megettem azért, hogy ne érezze úgy, hogy én már megfeledkeztem róla. Mindig hívtam, hogy jöjjön ide hozzám és Vicához, de ő csak megvető pillantással ajándékozott meg cserébe. Máté azt mondta, meg múltkor, hogy majd lenyugszik… úgy látszik tévedett… Bárcsak igaza lett volna! De nem.

De mivel úgy láttam, hogy Brigi nem fog egy hamar túllépni ezen és megbocsájtani nekem, úgy döntöttem megvárom azt, hogy ő maga jöjjön ide hozzám és ő kérjen bocsánatot, azért ahogyan velem bánik. Bár, lehet, hogy ezt hiába várom, mert Brigi nem az a típusú lány, aki beismeri, hogy hibázott. Ő olyan, aki úgy tesz, hogy nem bántja semmi, pedig aki ismeri, az egyből észreveszi, hogy valami nincs rendben nála. De most tisztára össze vagyok zavarodva, mert semmi megbánást vagy szomorúságot nem látok rajta. Most vagy ilyen jól színészkedik vagy mi igazából nem is voltunk olyan jó barátok, mint ahogy azt hittem. Amúgy meg nincs is semmi oka haragudni rám, hisz én semmi rosszat nem tettem ahhoz, hogy így viselkedjen velem. Az elején, amikor Vica az osztálytársunk lett, Brigi teljesen magába fordult és nem szólt senkihez és Vica is rosszul érezte magát miatta, mert magát hibáztatta azért, hogy Brigivel összevesztünk. Lenyugtattam és biztosítottam róla, hogy semmi sem az ő hibája. Amikor pedig ma szó nélkül elsétáltam mellette, kicsit úgy tűnt, mintha összezavarodott volna. Talán ezt az egészet csak a figyelem kedvéért csinálta? Azért drámázott annyit? Ááá, nem hiszem. Brigi nem olyan. Azt hiszem… Remélem. Szóval elsétáltam mellette és egyenesen Vica felé vettem az irányt, aki a bejáratnál várt rám.

        - Szia! – köszöntem mosolyogva.

        - Helló! Hallod látnod kellett volna Brigi arcát, amikor elsétáltál mellette! – nevetett.

Mindketten nevetve léptünk be az épületbe és arról dumáltunk, hogy melyik filmet néznénk meg a legszívesebben. Vica a Kavarást (Adam Sandler játszik benne) én pedig (ugyan láttam már, de IMÁDOM!) azAlkonyatot. Aztán megbeszéltük, hogy szombaton akkor elmegyünk moziba és megnézzük a Kavarást, mert azt még egyikünk se látta és mindketten megnéznénk. Szóval szombaton mozi. Király!

        - Van kedved vasárnap shoppingolni? Be kéne szereznem pár új rucit! – most tökre úgy beszélt, mint Barbi vagy Viki.

        - Tudod jól, hogy utálok shoppingolni!

        - Igen tudom, én is, de kéne pár jó ruha! Lécci gyere, a kedvemért!– olyan ártatlan kiskutya szemekkel bámult rám, hogy képtelen lette volna nemet mondani neki, így belementem.

        - Jó elmegyek veled. Viszont lenne egy kérdésem.

        - Ki vele!

        - Miért olyan sürgős hirtelen új ruhákat vásárolni?

Vica elpirul és a földet pásztázta. Már megint ezt csinálja.

        - Hát… öhm…

        - Csak nem Máté miatt? – kérdeztem. Nem kezdett tiltakozni csak tovább bámulta a cipője orrát. – Na nee! Vica! Nem kell megváltoznod csak azért, hogy Máté felfigyeljen rád! Most is marha jól nézel ki, semmi értelme az egésznek!

Még mindig hallgatott, így felmentünk a terembe.

A nap gyorsan (és unalmasan) eltelt.

Otthon pedig Skype-oltam apuval, mert ő most nincs itthon (és egy jó darabig nem is lesz), mert Németországban van. Csak karácsonyra fog hazajönni.