Szeptember 4.

Mikor felkeltem eléggé hisztis kedvemben voltam, mert megjelent a homlokomon egy ronda ragya. Fúú, de utálom a pattanásokat! Mindig a legfeltűnőbb helyekre jönnek! A fürdőszobai tükör előtt álltam és gyilkolásztam magam, de nem lett jobb, ezért (nem szoktam magam sminkelni, de ez vészhelyzet) elővettem az alapozómat meg a korrektoromat és bekentem vele az arcomat. A végeredmény elég jó lett, nem is látszott a pattanásom.

A terembe lépve a szokásos zaj fogadott. Aztán ebben a pillanatban Brigi rontott be az ajtón és levágta magát mellém.

              - Hát veled meg mi van? – kérdeztem köszönés nélkül.

              - Neked is, szia! – felelte mogorván.

              - Bocsi! De most tényleg, mi van veled? – kérdeztem. Őszintén szólva tökre nem értettem Briginek ezt a viselkedését.

              - Semmi csak a szüleim… - mondta idegesen.

              - Mi van velük?

              - Az, hogy már marhára idegesítő, hogy éjjel-nappal csak veszekedni tudnak, és én ettől kikészülök. De ők ezt nem veszik észre. Nem veszik észre, hogy ez nekem milyen rossz! – mérgelődött. Már nyitottam a szám, hogy mondjak valami bíztatót, de a csengő és Lukács tanárnő megakadályozott. Végül csak ennyit súgtam oda neki:

             - Hallod! Majd megnyugodnak!

             - Köszi! – mosolyodott végre el.

             - Bianka, Brigitta! – szólt ránk Lukács tanárnő

             - Elnézést!

             - Ezen az órán még gyakoroltok, de a következőn már dolgozatot fogtok írni! – jelentette be a tanárnő. Na, klassz. Még egy lökött tanár… Hazaérve már megint tanulhatok, nem mintha meg is jegyeznék az olvasottakból valamit is.

              - Elnézést tanárnő! Lehetne egy kérdésem? – lóbálta meg a kezét Zoli. Előre féltem, hogy milyen hülyeséget fog kitalálni a barom!

              - Persze! – mondta Lukács tanárnő, mit sem sejtően és mosolyogva.

              - Nem lehetne azt, hogy ismétlés és dolgozatok helyett filmeznénk? Pihentetnünk kell az agyunkat! – sóhajtott egy nagyot Zoli, mire mindenki elröhögte magát.

              - Mintha neked lenne olyanod…! – mondta Lukács tanárnő lesajnálóan. Zoli, a beszólást figyelmen kívül hagyva vissza tért az eredeti tervéhez. Vagyis, hogy ne írjunk dogát.

              - Nem szórakozom! Én ezt igenis komolyan gondoltam. Miért ne lehetne inkább filmezni, mint egy rohadt papír fölött ülni? – kérdezte pimasz mosollyal az arcán. Én mondom ez a srác nem százas!

Lukács tanárnő vöröslő fejjel üvöltözött velünk, hogy bennünk egy cseppnyi tisztelet sincs és Zolit az igazgatóiba küldte. Mire ő felállt és szépen lassan elcammogott az ajtóig és közben még egy tánc féle pörgős mozdulatot is csinált. Mindenki visszafolytott nevetéssel ült a helyén. Mikor csöngettek, Brigivel és a fiúkkal lementünk az udvarra. Épp egy egy olyan videót néztünk, aminek az a címe, hogy: „Az X-faktor legröhejesebb produkciói”, amikor hangos nevetésre lettünk figyelmesek. Még oda se néztem, de már tudtam, hogy biztos Dominikéktől jött…

Föcin nem figyeltem, mert zenét hallgattam. Nem én voltam az egyetlen, mellettem Brigi és mögöttem a fiúk is zenét hallgattak, mondjuk szerintem a fiúk megint valami baromságokat néztek a Youtube-on.

A többi óra nagyjából normálisan telt, ha azt nem vesszük figyelembe, hogy Zoli és Máté már megint kiakasztották a tanárokat.

Hazaérve gyors megcsináltam a leckét és bepakoltam a táskám, aztán már kapcsoltam volna be a gépem, de anya felkiabált, hogy kész a vacsora. Lementem a konyhába. Vacsora közben anyu érdeklődött a mai napomról, meg úgy általában, hogy, hogy vagyok.

             - A mai napom elég klasszul telt, bár Zoli és Máté nem bírnak magukkal, folyton kiakasztanak egy tanárt a hülye beszólásaikkal! –nevettem

             - Úgy látom elég jól beilleszkedtél. – mosolygott anya.

             - Jah, elég jó fej osztálytársaim vannak, így nem is csoda.

             - Ennek igazán örülök.